Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Citrus Medica L.

Cédrát – (Citrus Medica (L.))


A legrégebben ismert citrusfélék.  Ásatások alkalmával a magvait megtalálták Nippur déli részén Babilonban, a mai Irak területén.  Ezek a magvak kormeghatározással Kr.e 4000-re tehetőek. Valószínű, hogy termesztették, mivel ezek a magvak vetőmagként voltak tárolva. Azt azonban nem bizonyították, hogy importálták is volna a gyümölcsöket, de azt viszont igen, hogy 6000 éves múltra tekintenek vissza.

A latin nevének utolsó része (Citrus Medica) utal Perzsia királyságának fővárosára, Médiára (Kr.e.500-700). Ide köthetőek az első létező bizonyítékok a citrusok megjelenésével kapcsolatban.  A médek voltak ismertek a termesztésről, és feltehetően innen került a Közel Keletre.


Nagy Sándor hadserege hozta e növényeket a földközi-tenger térségébe Kr.e. 325-ben. Nem ismert, hogy hogyan került a palesztinokhoz. Valószínűsíthetően előbb Görögországba a zsidó telepesekhez, és innen került Palesztin földre. Más elméletek szerint a hadsereg áthaladt a Közel keleten, és így hozta közvetlenül a citromot palesztin földre.  Bizonyított, hogy e térségben a fajta Kr.e.200-ban megszilárdult, és termesztett volt. Pompei falfestmények bizonyítják, hogy Kr.e.70-ben már Dél Olaszországban is elterjedt volt. A vágott citrom forgalmazását a dokumentumok szerint a negyedik században vezették be Olaszországban. Fő termesztési központja Nápolytól délre, Szardínia, és Szicília volt. Innen, és Korfu szigetéről kapta a zsidóság a Sukkot -hoz a citromot.  


A cédrátok alapvetően három csoportba sorolhatók:

1.)   Savas citromok, amelyeknek a bimbójuk és virágjuk lilásak.

2.)   Az édeskés citromok.

3.)   A pépes, úgynevezett száraz citromok, mindkettő virágzata sárgásfehér.

A cédrátok albedó része ellentétben a más fajokéval, nem keserű, ezért az ehető, néha édeskés. Kandírozásra alkalmas. Kedvelt édesség a kandírozott citrus. A medica citromok száríthatóak is. E citrus fajt már nagyon régóta használják a kozmetikai iparban, és a gyógyászatban is. Illóolaj koncentrációja aroma terápiákra alkalmazható, és széles körben alkalmazzák samponokban, és haj balzsamokban.  Kandírozott héja, nem csak édesség, hanem a kínai gyógyászat gyomorserkentő, köptetőként alkalmazza.  A gyümölcsöket 5-6 hétig sós tengervízben áztatják, ez idő alatt erjed, ez után cukros vízben megfőzik, hogy megpuhuljon, ezek után emelik a cukor koncentrációt lassan, még ki nem szárad teljesen.   

A besorolások nem rég történtek meg, így még viták vannak a névhasználatokkal. De genealógia szerint ezek a fajok önálló jogállást szereztek.

Citrus Limon – régebben: Citrus Medica var. Limonum

Citrus Aurantifolia – régebben: Citrus Medica var. Acida

Citrus Limetta – régebben: Citrus Medica var. Limetta

A könyvek, és a szakirodalom még mindig használja ezeket a neveket, ami szintén helyes, csak bennünket zavar össze kissé.

Néhány jelző: Cédrát, Cedro, Cedrato, Zedrat, Zitronat, Cidro, Poncil. Útóbbi kettő a spanyol megnevezése, előtte a német, és az olasz.

2010 tél, Sarcodactylis a Fortunella Margarita előtt.


A citrom és a cédrát elnevezés valószínű, hogy vallási nézeteltérésből adódott. A citrom, nyelvészeti szempontból etimológiailag nagyon egyszerű: Mózes megállapított szabályok szerint írja le, kúpos cédrus, Hadar, ami a görög kedros. Később ez ki lett cserélve különböző más hasonló citromokra, és a görög szóra is, kedromelon, almacédrusra. A görög kedros lett a latin cedrus.  A cédrát a francia nyelvből jött sokkal később. A rómaiak is malum citreum-nak hívták, majd később elvették a malum nevet (alma) citreum maradt. Innen alakult ki a szóhasználat citreum, azaz citrusfélék. 

Józsi barátom egy méretes Rugosso fajtával.

Carolus Linnaeus (Carl von Linné) 1761-ben létrehozta a binomiális rendszer taxonómia részét, ő választotta ki a latin CITRUS nevet.Tehát a "Medica" jelző, semmiképpen se orvosi mivoltát jelzi, a valós értelme a cédrátok Médiai származására utal.

Elgondolkoztató, hogy mindezek a nevek, a Bibliai Hadar, a kedros, cédrát, és citrom, mind a Cédrus szóra vezethető vissza, és az akkori szóösszetételben ezt is jelentette. A közel kelet volt a cédrus hazája, Libanon, (Cedrus Libani) és az ország nyugati részén a földközi-tengernél az Atlasz cédrus (Cedrus Atlantica) így nevezték Algériában. Indiában a savanyú narancsokat nevezték Citrus Indicia mely a Himaláján nőtt, valójában ezek is cédrátok voltak.

Rendszerüket 2003-ban tisztázták, de még akadnak viták a rendszertani besorolásokban, de ez már a genetikusok nagy mérkőzése lesz.

Az alapokat Linné lefektette. 



 A Citrus Medica (L) Diamante, azaz a gyémánt cédrát az egyik leghálásabb, és legkönnyebben tartható medica féleség. Termései sima fényes sárgák, súlyuk elérheti az 1 kg-ot is. Az Etrog-al párhuzamosan, a diamante cédrát is elfogadott a zsidó vallási kultuszban. 

Gyorsan növekvő  fajta, általában a legjobban a keserű narancs alanyra oltott egyedek fejlődése kimagasló, nagy nyitott szellős fa. Gyakran alá kell támasztani az ágakat, hogy a gyümölcsök súlya ne törje le őket. Tapasztalataim szerint a dugvány növények is nagyon gyorsan növekednek, és szépen fejlődnek. Sokat tartanak ilyen módon, főleg az izraeli exportra, mert az oltvány növények már "tisztátalanok" Fő termesztési helye a dél olaszországi Calabria, Diamante nevű községe és régiója.


Máriuszkert