Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan is csináljuk? Hogyan ültessük?

 A citrus tartás fő mozzanata, a megfelelő ültetés, és ültettető edényben való tartása. Itt dől el, hogy milyen is lesz a növény. Ez egy fontos mozzanat a növekvő növény életében. Meghatározza további sorsát, és szépségét. 

Általában a növényeket, melyek nálunk is őshonosak, tavasszal, és ősszel ültetjük, cserepezzük. A citrusoknál ez nem így működik. A citrusokat teljes vegetációban, teljes nedvkeringésben ültetjük, lehetőleg a ciklus elején, ez június vége. Június végére, a gyökérzet már erős növekedésben van - a tartós meleg hatására - addig csak a tápanyagfelvételt, és a téli regenerálódást végzi. A június előtti átültetés egyik fő veszélye a túllocsolás, tartós nedves talaj miatti gyökérzet elhalás. Tehát az ültetési, ill. átcserepezési időszakot próbáljuk erre az időpontra hangolni.

Nagyon fontos az átültetés mikéntje. Fontos, hogy átültetés előtt, hagyjuk a talajt kiszáradni! A cserépből kivett növényt régi földlabdáját ne nagyon bontsuk meg. A földlabda széléről, esetleg az elhalt gyökérszálakat kézzel, körkörös mozdulatokkal távolítsuk el. Ha a citrus kötöttebb, homokos vulkáni nehéz talajban van, akkor egy éles késsel, vagy sarlóval lentről felfele haladva vágjunk le kb. 1 cm-t. (megjegyzem, hogy ezekben a kötött talajokban lévő növényeket lehet a legjobban túlöntözni, mivel jobban tartja a vizet, és nehezebben szárad ki a gyökérzet közepe. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezeknek a növényeknek a nagy része  középen mégy egy agyag magot is tartalmaz, amiben a vetőmag csíráztatás ment végbe. Köztudott, hogy az agyag még nehezebben szárad.) A másik talajtípus, a laza tőzeges horzsaköves könnyű talaj, amihez nem kell hozzányúlni, csak egyszerűen egy 5-6 cm-el nagyobb cserépbe átcserepezni. Fontos, a megfelelő méretű cserép kiválasztása, mint növekedés szempontjából, mint pedig a túllocsolás elkerülésének szempontjából. Az új edény sose legyen nagyobb 5-6 cm-nél. Ha például egy cserép 25 cm, akkor az új cserép semmiképpen ne legyen nagyobb 35-40 cm-nél. Minden esetben a lehető legkisebb átmérőt válasszuk, amelyet még 2-3 cm talajjal körbe tudunk rakni. Átültetés után 2-3 évig nem kell megismételni a műveletet, természetesen megfelelő műtrágyázás, és teleltetés mellett.

 

A megvásárolt növények túlnyomó részét, nem kell átültetni azonnal. A 14-es cserépben lévő növényekkel még várhatunk 1-2 évet. A 18-as cserepes növények 1-2 évet is kibírnak még abban a cserépben. Az átültetésre szoruló növény jelzi azt, amikor ez szükséges. A gyökerek elkezdenek a talaj felszíne felé feltorlódni a gyökérnyak körül.

 

Átcserepezéshez nagyon sok talaj receptet találunk az interneten. Én most egy egyszerű receptet adok, amihez minden beszerezhető Magyarországon is. Fontos a jól szellőző, levegős talaj. Ehhez csak KEKKILA tőzeg, ami teljesen pormentes, és agyaggranulátum szükségeltetik.

Ezt a két összetevőt keverjük össze 50-50 %-os arányban, és már cserepezhetünk is! Fontos, hogy felhasználás előtt nedvesítsük be a keveréket, jól keverjük össze, és földnedves állapotban használjuk fel. A cél, a növény nevelése, és nem a gyökérzeté.

 

14-es cserép

 A tavasszal beszerzett 14-es cserepekben lévő növények átcserepezése, csak jövőre válik esedékessé. Az akkor 30-40 cm-es növények megerősödnek, és könnyebben kezelhetővé válnak.

 

18-as cserép

 A tavaly szállított Tintori növényeket sem volt ildomos időnap előtt átültetni, így nem a gyökérzetet nevelte hanem a növényt. Igaz az is, hogy valamit valamiért. A növény megfelelő metszése, és forma kialakítása, a terméshozatal kárára megy az első 2-3 évben. De a növény így erősödik meg. Jövőre mehet az egy számmal nagyobb cserépbe való átültetése.

18-as cserép

 A tavaly tavasszal, még csak ceruza vastagságú növény, egy év alatt az eredeti cserépben megvastagodik, és erős növekedésnek indul. Nem szabad sajnálni a növényt, és az új hajtásokat visszavágni négy szemre.

 

Sokan vásároltak ilyen jellegű növényeket. Ezek a növények még két évet vannak ebben a cserépben. Így gyorsan, és megfelelően bevastagodik.

 

Végleges cserépnek tekinthető 50-es edény

A véglegesnek kimondott utolsó edény méretét mi magunk határozzuk meg. E növénynél 50 cm. Nagyon nehéz a mozgatása, és három ember kell az átcserepezéséhez. A végleges edényű növényeket három évente kiemeljük a cserépből, és sarló segítségével 5-cm-t lefaragunk a földlabdából, majd visszahelyezzük a cserépbe, és körbe tömködjük új talajjal. Ez a művelet három évente ismétlődik.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.